Három királyfik

• Blog oldal
• Archívum
• 

Új lap

Kedves olvasók!

A minap történtek miatt úgy döntöttem, költözünk. Mostantól ezen a címen találjátok a három királyfik újabb meséit. Remélem a régieket is át  tudom varázsolni, igyekszem.

m.

Úgy tervezem, a legkisebb királyfi nevét ezzel fogom kiegészíteni.

É..... M. Csanád. Szerintem jól hangzik. Bár nem tudom mennyire lesz rá büszke felnőttként. Miért? Hát, nem voltam vicces kedvemben, amikor ezt kitaláltam...

Szóval hogy mit is takar az M. M, mint motolla. Napközben még hagyján, mindaddig jól elvagyunk, amíg nem kezdi el rángatni a karom, amikor mondjuk kézzel esetleg itt a gépen írok. De a lefekvés az egy kész rémálom. A szándékkal nincs gond, boldogan indul aludni miután kiosztotta a megfelelő számú puszikat. Le is fekszik szépen, bár előtte még népszámlálást tart. Minimum a cicának és a csacsinak meg kell lenni. Lefekszik. Ez tart kb 1 másodpercig, onnantól jön a motolla rész, úgy fél órán át. Átszámoljuk az állatkákat. Át is rendezzük őket. Ki vesszük a párnát, mert nem férnek tőle az állatkák. A párnát haladéktalanul vissza kell tenni. Kell a cica. Azt begyűri maga alá. Kell a másik cica is (kesztyűbáb). Azt is begyűri. Meg a csacsit is. Hol van a cica? Megvan, örülünk. De hol a csacsi? Azt is előbányásszuk. Megszeretgeti a bocis párnát. Eldobja, nem kell. Lefekszik. Azonnal visszaköveteli a bocis párnát. Meg a csacsit is. Megnézi, még mindig megvan a bárány is. A fél állatkertet megint begyűri maga alá. Lefekszik. Nem kényelmes, pózváltás. Kiszedem a rátekeredett takaró alól. Lefekszik. Megpróbálom kipattintani az ágy két széle közül, mert keresztben beszorult. Lefektetem, betakarom. Kezébe adom a macskát. Elveszem a hozzám vágott párnát. Megfenyegetem. Újra betakarom. Leszedem a fejéről a takarót. Lassan elcsendesedik. Bámulom az akváriumot, várom, hogy becsukja a szemét. Nem nézek oda, nem szabad. "Nem. Nem, anya nem. Nem, anya nem, anya nem." De igen, figyelek rá, megsimogatom, betakargatom. Nézem hogy kergetőznek a halak. Amikor már pár perce egyenletesen szuszog, megpróbálok kiosonni. Ha túl korán, kezdhetem elölről.

És mostanában minden este ez a program. Akvárium nélkül már megőrültem volna...

helyzetjelentés

Megvagyunk ám :) Most már a bejegyzéseim is, bár pár óráig azt hittem, amit augusztus vége óta írtam elszállt az űrbe...

Nem állítom, hogy sokat unatkozunk, valamelyik kölkőce mindig kitalál valamit, hogy jól szórakozzunk. Zsombort még mindig AtomAntinak, időnként Gazfickónak becézik az oviban, már borítékolták, hogy kenterbe fogja verni az egyébként nem elhanyagolhatóan hóhányó bátyját. A legkisebb sem kíván lemaradni, mindent utánuk csinál, készítettem is egy felettébb vicces (legalábbis szerintem az) videót arról, amikor a becsúszó szerelést koppintotta le róluk.

Eddig a nagyvonalakban, innentől igyekszem konkrétumokkal szolgálni, van is már 1-2 készen, hamarost le is körmölöm ide.

Bréking nyúz!!!!!

Iszonyatos öregedésbe kezdtünk apjukkal, nem véletlen számolgattam én tegnap az ősz hajszálaimat... Kendének megmozdult az első foga, ő nagyon boldog és mindenféle keményekbe harap, hátha, mi meg lelkibetegek lettünk.

A mai nap tanulsága

Az, hogy azonnal visszaülsz a lóra, csak kis része a gyógyulásnak. A következő alkalom, amikor lóra ülsz, ugyanolyan betyárnehéz.

Már megint a legkisebb

Bár ugye ez nem annyira meglepő, ő van abban a korban, amikor csomó újdonsággal lepi meg párásodó szemű eleit.

Sztori námbör van:

beszélgetés résztvevői Apa, Anya, Csani

Cs: Apa!

Anya: Igen, ott van apa.

Apa: És ő kicsoda?

Cs: Anya. ... Én i(s) anya!!!

 

Sztori námbör tú:

Zsombi betyár, vagy nevezzük talán Atom Antinak (by ovi), esetleg Pumuklinak (ezen elnevezés 1 óra múlva okafogyottá válik, megszabadítjuk a lobonctól) lebukfencezik a szülői ágyról, szívettépő zokogás, görögdinnyényi könnyek, anya átölelve vigasztal. Legifjabb érkezik, terepet felmér, huncut szemvillanás, gyermek földön elterül, hangos "zokogással" feltápászkodik és teátrálisan kinyújtott karokkal szintén karomba zuhan, ott némileg röhögve tovább zokog. Anya nem némileg röhög...

Már reggel

olyan rossz érzésem volt. Amikor a piacon láttunk elhúzni egy mentőhelikoptert, ez csak erősödött. Pár perc múlva a koraszülött mentőnél már a hideg futkosott a hátamon, és könny szökött a szemembe (mint mindig). Fel is ívtam a hugom, mint mostanában ilyen eseteknél mindig... Persze csak jó hírei voltak, Bendegúz végre hajlandó enni rendesen, nem is sokkoltam a hívásom okával. Ebéd előtt nem sokkal, helikopter zajt hallottam, nagyon nem is figyeltem először, a katonai gépek felettünk szoktak elszállni. De ez sokkal közelebbről és sokkal hosszabban hallatszott. Kimentem az udvarra, már vert a víz, mentőhelikopter volt, leszállóhelyet keresett. Tőlünk kb. 50 méterre szállt le. Kende nagyon izgalomba jött, neki nyilván ez csupán érdekesség volt. Pár perc múlva láttam jönni a mentőt is. A fiúk kimentek az udvarra, hogy lássák, mikor indul a madár. De a madár nem indult. Bejöttek ebédelni, állítólag hallották, egy idős nénit ütöttek el... Befejeztük az ebédet, még mindig semmi. Én már egyre rosszabbul voltam, mert Kende folyton kérdezgette, mikor indul már el. És én tudtam, semmi jót nem jelent az, hogy még itt van. És egy borzasztó párhuzam fészkelt az agyamba. Május végén apósomért egy órán át küzdöttek, várta a helikopter, de végül sajnos már nem vihette el. És ez a borzasztó érzés egyre fokozódott, már nem tudtam könnyek nélkül válaszolni Kendének. Végül kb 1 óra múlva elindult a helikopter, Később kiderült, egy 20 éves lányt vitt, a szomszéd utca sarkán ütötték el, a Fiat erősebbnek bizonyult a biciklinél. Nincs még hír róla, de az érzéseim nem lettek jobbak. Utálom az ilyen napokat...

Frissítve: meghalt a lány :(

Na ezen is túlestünk

OK, igazából csak én. Viszont én szó szerint. Jelen állapot szerint csak a büszkeségem sérült komolyabban...

ÉN

Nem, nem rólam fog szólni :) Csanád kezdte el használni önérvényesítésének fontos eszközét. Határozottan vicces, amikor reggel megkérdezem ki kér kakaót, és a három fiú kórusban válaszol: én! én isz! ÉN I!

A fotókon, tükörben és létszámellenőrzésnél is mondja. És nem csak ezt, kétszavas mondatokat hallok tőle! Ma majdnem leszédültem a székről, amikor ebédnél (2 tányér paradicsomleves után) a raviolit kóstolva közölte velem: NEJJÓ! Nem ízlett neki, nem is ette meg. Ezt is, azt is, itt is, ott is, ide is, oda is, ott van. Ezeket mind használja. A legújabb szavak a lufi, csúszik (fóbiája a vizes padló...) elcsúszok, csiga, heló, oké, és amin ma reggel borultam meg, amikor kiküldtem köszönni a fiúknak: JÓGEGE! Jó reggelt kívánt imádott, bálványozott és mindenben utánzott bátyjainak. Tegnap kiment az udvarra, én bent molyoltam valamit, de kinéztem, és kerestem. Ült a padon, felnézett valami nagyon fontos bütykölésből, és mosolyogva csak annyit mondott : NÉ! Valami kis vacakot nézegetett. Hihetetlen, milyen okos, és hogy mennyit jelent az, hogy "sokadik" gyerek.

Tente anya...

Nem tudom, nem írt még senki tanulmányt a "Tente baba" kezdetű klasszikusról??? Komolyan mondom, hipnotikus hatással bír... Általában a második versszaknál jelentkeznek a kezdeti tünetek: szemdörgölés, ásítozás, rebegő pillák. Majd néhány ismétlés után a teljes kóma. Félelmetes, hogy mindig elérem vele ugyanazt a hatást...

De ha már altatás: komolyan mondom, több, mint egy hetembe telt, hogy észrevegyem, Nyunyuka magával vitte az ujjszopást. Döbbenetes, hogy azóta egyszer sem láttam a kezét a szájában, kivéve mikor a 16. kis szenya foga bújt ki. Végiggondolva, amíg Nyunyuka él, soha le nem szoktattam volna az ujjszopásról... Néha kísértésbe esek azért, hogy Eriberitől zokogva kérjem, intézzen nekem Nyunyut, főleg mikor második órája játszuk a "feküdj le kicsim aludj szépen ne gyere utánam azonnal feküdj vissza" verklit, és csak az segít, ha mellé fekszem, és még így is én alszom el hamarabb...

Hoztam valamit :)

Hoztam nektek egy fotót Sokforgós Feketeszemű Bendegúzról :)

Megérkezett

Sz. S. Bendegúz 47 centiméterrel és 2550 grammal megérkezett közénk. Én vagyok a legboldogabb nagynéni :)

Kívánság

Esti meseolvasás, a mese utolsó mondata: Te mit kívánnál, ha neked is lehetne 3 kívánságod?

Kende: "Hát azt, hogy meglegyen Nyunyuka..."

Kemény

Kemény napokon vagyok túl, sokféle értelemben, de egy az, ami igazán fontos. Annyit mondogattam itt is, hogy Csanád milyen nagy fiú már. Hirtelen tényleg sok minden történt vele, hiszen eltűnt a kiságya, nagy, új ágyon alszik. nincs már babakocsija (csak egy kis futkározós), és bekövetkezett egy tragédia is, a drága Nyunyuka elhalálozott, ezen a fórumon is kísérjék átkaim a "kedves megtalálót". Én ezen utóbbin úgy bestresszeltem, hogy herpeszem is lett, a gyerek üvöltött egy hosszú napon keresztül, legtöbbször szívesen mellé ültem volna zokogni. Aztán azt láttam, hogy megnyugodott. Meggyászolta a barátját, de túl van rajta. És akkor elgondolkodtam. Miért lehet az, hogy engem ez az egész jobban megviselt. Rájöttem, hogy ez fontos része annak a nagyon kemény melónak, amivel próbálom túlélni azt, hogy egy hosszú, rettentő fontos korszak véget ért, már semmi nem lesz olyan, mint eddig. Nem jön újabb kistesó, aki ilyentájt jönni szokott. A babadolgoktól"megszabadultam", hiszen mindent odaadtam a testvéremnek, hogy Bendegúzt várja ezentúl mindaz, ami eddig az én gyerekeimet. És igen, most nem nagyon látom a billentyűket. Mert nagyon nehéz ebbe beletörődnöm, még akkor is, ha én döntöttem így, és tudom, hogy jól döntöttem. Az elmúlt hét évem köszön most el tőlem. Persze, a gyerekeim itt vannak, elég hangosan követelik a részüket az életemből, de kismama és szoptatós anya és kisbabás már nem leszek. Magamban zokogva nézem, hogy lassan iskolás lesz a nagyfiam, hogy igazi óvodás lett a kicsi, már nem az én kicsikém, és a pici sem pici már többé, kisfiú lett a babából. Én mindig utáltam a változást, még ha tudom is, hogy nem feltétlenül rossz, sőt. De nem akarom elengedni (persze el fogom) a gyerekeim kiskorát. Mert nagyon szerettem, annak ellenére, hogy már erősen levegőért kapkodok néha, és felnőtt témájú felnőttekkel folytatott beszélgetésekre és találkozókra vágyom. Kemény harcot vívok magammal, magamban, nem tudom Bendegúz hamarosan érkezése ezt milyen irányban fogja befolyásolni. Már csak 3 hét hivatalosan :)

És tényleg nagyfiú

Néhány perc múlva 17 hónapos lesz. Tudom, ez nem olyan nagy szám, de nálunk most nagyon fontos. Az én cseppem ugyanis úgy döntött, ő bizony felnő a feladathoz, hogy helyettesítse a bátyjait. Már 3 hónapja jár, sőt, már szalad és sántítani is nagyon tud. Grasszál is egész nap a lakásban, rohangál körbe-körbe, naná, végre senki nem kaszálja el, nem gáncsolja el, nem dönti le a lábáról túláradó szeretettel, és senki nem vesz el tőle semmit (na jó, ez nem igaz, pl mikor a múltkor a késre szúrt paradicsommal vigyorgott, azt gyorsan elvettem tőle...). Így aztán háborítatlanul sertepertél, szigorúan dudorászva. Itt pakol ott pakol, filctollaz, grafittal díszíti a laptopot (szerencsére csukott állapotban), kipakol a mosógépből, mindegy hogy hogy tiszta vagy még mosásra vár, akkurátusan kirázza és a szárítóra teszi. Valamelyik nap 8 azaz nyolc darab színes ceruzát vadásztam ki a porszívó csövéből, majd élve a gyanúperrel az orrszívó végét is kibányásztam a porzsákból... Mindent megért is meg is csinál, ha olyanja van, de azért még nem mindig tiszta a szennyes és szemetes közötti különbség, úgyhogy ma a kukából bányásztam ki a szennyesbe küldött lepedőjét :)

Szoktunk beszélgetni, na nem kell atomfizikára gondolni, de eldöntendő kérdésekkel tök jól boldogulunk,  a válaszok a "jó" és "nem", a kedvencem azonban a "jó. Nem!" Persze visszabeszél "de. Dedede".

Húzza-vonja a macskákat, nem lehet leszedni a lóról és már egészen nagyfiúsítottuk (szuperanyu elnézte a pelenkamennyiséget...)néhány órára. Tegnap végre csatlakozott hozzánk az asztalnál, ő már elég önálló, nem nagyon szereti, ha más eteti.

És alszik szépen az új ágyában, ma is csak 15 alkalommal kellett elénekelnem a Tente babát, hogy elcsendesedjen. Ami nagyon új nekem, folyton puszilgat meg simogat, a nagyok nem voltak ilyen szeretgetősek. Tök aranyos amikor reagál valamire, pl mikor Apa vizet spriccelt a szájába, vagy ma Déditat szúrta mikor megpuszilta. Mesél, mondja a saját kis nyelvén meg activity-ben, és látom arcán, "anya, érted? Nem hiszem el, hogy nem érted amit mondok." Magyaráz nagy hévvel :)

Az oviban reggel ül le a fiúk mellé a padra míg cipőt cserélnek, megy be velük játszani, úgy kell kivezettetnem mikor már mennék. Kiflicsücsök vagy kenyérdarab nélkül nem tudunk elindulni haza, és bizony a fogkeféket is átrendezi időnként. A gyerekek már ismerik és terelgetik, a beszokás 2 év múlva nem lesz probléma nála sem :)

Nos...ööö...

Kár, hogy nem hamarabb olvastam Lustanyu bejegyzését, talán még rövidebb ideig mardosott volna a "szaranyavagyok" érzés.

A történet ott kezdődött, hogy a fiúk ugye egész naposak az óvodában, és én döbbenten álltam, amikor a "mekkorát aludt Zsombi" kérdésemre azt a választ kaptam, hogy nem aludt. Kettő hét alatt egyetlen egyszer aludt. Az is kisült, hogy a probléma nem a fáradtság hiánya (ezen erősen csodálkoztam volna, mert itthon eddig 3 órákat aludt) hanem egy kislány, aki nem hagyja aludni a többieket. Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor a 33 fős csoportból 3 gyerek aludt délután. Az óvók saját bevallásuk szerint nem tehetnek semmit, az én gyerekeim viszont úszni és lovagolni járnak, ott szükség van az energiára. Ezért úgy döntöttem, hazahozom őket ebéd után. Ne is kérdezzétek, senkinek sem jó, az én napom feldarabolódik, Csanié felborul, a fiúk pedig imádnak délután az oviban játszani. De azt mondtam, ez szükséges rossz. De ma... Csani rém fáradt már napok óta, nem bírja ki ebéd utánig, délelőtt elalszik, így ebéd után már nem lehet letenni. Ma egész délelőtt csavarogtunk, hogy ezt kivédjem. Hazajöttünk a fiúkkal, Csanival ettünk, letettem aludni, huszadszor is megkértem a fiúkat, hogy aludjanak. Minden alkalommal, amikor bementem, valamelyik ágyon sutyorogtak, játszottak. Amikor 3/4 4kor másodszor ébresztették fel Csanádot, eldurrant az agyam. Kirángattam őket az ágyból, odarángattam a kiságy elé a döbbent kölköket, és lila fejjel üvöltöttem, hogy tessenek megmagyarázni Csanádnak, miért nem alhat. Aztán leültettem őket a gyerekszoba szőnyegére, ahol is közöltem velük, hogy holnaptól újra az oviban alszanak, és felejtsék el a mai úszást-lovaglást. Ezt még meg is fejeltem azzal, hogy az egyik unokatesót viszont elvittem Zsombi helyett lovagolni. Estére hirtelen mindenki megjuhászodott, mindenki engem akart, és rém szófogadó lett.

Minden nap megküzdök azzal az anyával aki vagyok és azzal, aki lenni szeretnék. Vagy amit a külvilág elvár. Ma elég messze álltam ettől. Mégsem érzem magam ettől nagyon rosszul. És szerintem ez jó :)

Nagyon nagyon nagy fiú

És önként és dalolva, öröm bódottá.

A cukormázat némileg repeszti a tény, hogy rögtön első éjjel le is hányta. Igen, az új lepedőt az új matracon. Aztán az én lepedőmet is...

A figyelmet azért felhívnám az alvási kellékekre, úgy is mint horpasztó Cica az ágy sarkában és takaró alól kikandikáló Nyunyuka :)))

Hogy miért is száműztük a kép sarkában még megbúvó kiságyból? Hát, szüksége lesz rá egy sokkal kisebb fiúcskának (és a hugomon már teljes erővel tombol a fészekrakó láz ) :)

Übercuki

Ma a 10 éves keresztfiam felhívta a hugomat, és azt kérte tőle, beszélje meg Bendegúzzal, hogy legyen szíves a szülinapján, október 8-án megszületni :))))

Élethoszig tartó tanulás

Ennek részeként, vagy talán inkább kezdeteként egy új életnek, ma elmentem az első lovaglás órámra. Nagyon élveztem! És Zabi, a ló is túlélte :)

A bátorságnak vannak fokozatai...

Ma szó szerint a következő beszélgetés zajlott le Zsombi és a lovasoktató között:

É: Zsombor, te bátor fiú vagy?

Zs: Igen, bátor vagyok. De a T-Rexek már kihaltak...